A minket körülvevő világ egyik fantasztikus tulajdonsága, hogy színpompás és gyönyörű – gondoljunk csak egy látványos naplementére vagy egy nappali pávaszem rebbenő szárnyaira. A művészek évszázadok óta azon fáradoznak, hogy megörökítsék ezt a csodát, valamilyen módon reprodukálják a természet által létrehozott kompozíciókat. Különösen igaz ez a festészetre – és mindannyian tudjuk, hogy nem csak vászonra lehet festeni, ugye?
Az arc- és testfestők – teljesen érthető módon – szeretnek élénk, telt színekkel dolgozni, árnyalni és kiemelni, hogy a végeredmény minél látványosabb és színpompásabb legyen. Éppen ezért fontos, hogy milyen anyagokkal dolgoznak, tehát nem mindegy, hogy milyen az általuk használt festék. Most nem a különböző márkákra gondolok, annál alapvetőbb dologra: a színekre.
Egy festék minél több pigmentet tartalmaz, annál teltebb a színe. Vásárláskor számtalan árnyalat közül választhatunk, és egy szépen kidolgozott festés elkészítésekor jó, ha több szín is kéznél van – de tudtad, hogy valójában csak ötre lenne szükséged?
Láttál már színkört? Ha nem, akkor ismerkedj meg vele. Ez az okos kis ábra nagyjából mindent tartalmaz, amire a színkeveréshez szükséged van.

A színkör legbelső háromszögében a három alapszín vagy elsődleges szín – piros, kék és sárga – található. Nekik azért van kiemelt helyük, mert nem keverhetőek ki másból, de tökéletes kiindulási pontot jelentenek, ugyanis összekeverésükkel kaphatjuk meg az úgynevezett másodlagos színeket, vagy mellékszíneket. A trükk mindig az, hogy a színkör egymás melletti színeit kell összeadnunk: sárga és kék 1:1 arányú keverésével zöldet, kékből és pirosból lilát, míg piros és sárga vegyítésével narancsot kaphatsz.
Egyszerű, ugye? Máris hat színünk van, pedig háromból indultunk ki.
A kevertebb árnyalatok az úgynevezett harmadlagos színek, őket az elsődleges és a másodlagos színek keveréséből kaphatod meg. Így például sárgából és zöldből sárgászöld lesz, kékből és lilából pedig kékeslila.
Ezzel a technikával minden árnyalatot megkaphatunk – de öt festéket említettem, nem? Bizony, a hiányzó két szín a fekete és a fehér. Fehér hozzáadásával világosabb, feketével sötétebb színeket érhetünk el. Ugye milyen egyszerű?
Legalább ezt az öt színt szerezd be arcfestéshez, és segítségükkel több ezer árnyalat kikeverhető: piros, kék, sárga, fekete, fehér.
De mi a helyzet akkor, ha visszafelé szeretnél dolgozni, tehát van egy árnyalatod, amit nagyon szeretnél kikeverni, de nem tudod, hogy fogj hozzá?
Nézd meg jó alaposan a kiválasztott színt a fotón (ha képről másolod a mintát), és gondolatban határozd meg a tulajdonságait. A legfontosabb: mi a szín neve, tehát melyik árnyalatról van szó? Felejtsd el a fantázianeveket, és térj vissza az alapokhoz – vedd elő a színkört, és koncentrálj. Melyikhez áll a legközelebb – melyik szín van előtted?
Ha ezt sikerül eldönteni, jöhet a következő kérdés: mennyire világos vagy sötét az adott árnyalat? Ez meghatározza, hogy mennyi fekete és fehér kell még pluszban a keverékhez. Végül pedig: mennyire élénk vagy tompa a keresett szín? Minél több festéket tartalmaz, annál élénkebb, míg a tompítást fehér festék hozzáadásával és komplementer szín adagolásával is el lehet érni.
Válaszold meg ezt a három kérdést, ne add fel, ha elsőre lassabban megy a dolog, meglátod, tényleg bármilyen színt elő tudsz majd állítani az öt festékből.
Kivéve – mert sajnos mindenhol vannak kivételek -, ha gyöngyház vagy UV-színeket szeretnél. Az arcfestés utolsó fázisakor használhatsz selyemport, ami szép csillogást ad az elkészült festésnek és ezzel ki is váltod a gyöngyház arcfestékeket. Az UV színeket azonban nem lehet kikeverni. Ezeket érdemes beszerezni, mert manapság nagyon népszerű színek az arcfestésben is.
Pigmentekben gazdag arcfestékek webáruháza itt.
Ez is érdekelhet: Szín-játék 1.
Vagy ez: Szín-játék 2.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.