Arcfestőként, illetve testfestőként nagyon fontos, hogy jó portfóliónk legyen. Nem csak azért, mert az interneten el tudunk dicsekedni a remekművekkel amiket alkottunk, hanem azért is, mert ezzel tudjuk eladni magunkat. Felkéréseket is így kaphatunk, és ha valahova kiülünk arcot festeni, a gyerekek – és a szüleik – is az előző munkáink alapján fognak választani – vélhetően egy katalógus képei alapján.
Arcfestés képek molinóra és albumba
Mivel nem elég eladnunk magunkat, teljesítenünk is kell, jó, ha a saját képeinket tesszük ki, és nem valaki másét, amit aztán nem tudunk megfesteni, mikor kérik.
Persze lehet egy nagy plakátunk, amin nem feltétlen a saját munkánk van. Kezdésnek ez olcsóbb megoldás lehet. Ha már van néhány profi fotónk, érdemes saját, egyedi posztert vagy molinót csináltatni olyan munkánkról, amire még évekig büszkék leszünk.
A lapozható katalógusba kerülő képekre viszont egész más „szabályok” vonatkoznak. Itt az összhatás mellett az is számít, hogy maga a munkánk jól kivehető legyen.
Hosszú távon megéri tehát megbízni egy profi fotóst alkotásaink megörökítésével.
Tippek arcfestések fotózáshoz
1. Megfelelő világítás kialakítása
Az első legfontosabb pont, a megfelelő megvilágítás. Nem csak azért, mert a művünk általában jobban látszik fényen, mint a sötétben, hanem azért is, mert a fényképezőgép jobb képet csinál, ha elég fényt kap az objektív. Hiába a lenyűgöző megapixel szám, ha nincs fény, nincs jó kép. A legegyszerűbb és legolcsóbb fényforrásunk a Nap, érdemes kihasználni, ha módunkban áll. Figyeljünk arra, hogy semmiképp se legyen a művünkön vetett árnyék. (Fa ág, sátorponyva stb.) Az arc – illetve a fotózott része – forduljon a fényforrás felé, minimalizálva az arc vetette árnyékokat. (Orr, szemöldök, ajkak)
Különböző anyagok különféle fényeken mutatják meg magukat a legszebben, ezt nem árt megtanulni melyik hogy mutat jól, egész más világítást igényel egy latexszel textúrált felület, mint egy arcfestés.

2. Válassz előnyös szöget!
Katalógusunkat termékbemutatóként kell felfognunk, alkotásunkat pedig a termékként. Tehát annak kell a kép középpontjában lenni, amit készítettünk.
Egész arcos festés esetében jó lehet a szemből készült kép, de ha az arc féloldalán van a mintánk, a szem mellett, szemből alig valami látszik, így oldalról kell készítenünk a képet. Arra kell fókuszálni, amit igazán meg akarunk mutatni. Ehhez kapcsolódik a következő pontunk.

3. Kivágás – csak a lényeget!

A portré fotózás szabályait felejtsük el. Csinálhatunk előnyös képet a modellünkről az arcfestéssel, sőt, őszintén ajánlom, hogy csináljon mindenki olyat is. De ne feledkezzünk meg a mintánkról sem. Ha például csak a szem körül van az arcfestés, mint egy báli maszk, teljesen felesleges az egész arcot meghagynunk a képen. Csak a helyet fogja a füzetben/képen. Ugyanígy a gyönyörű hajzuhatag sem a témánk, hacsak nem festettük be azt is. Persze, ha oroszlánt festettünk és ehhez illik a hajkorona, ám legyen, de egyébként felesleges.
4. Élesség beállítása – fókuszálj!
Aki profi fényképezőgéppel fotóz, kis szerencsével ismeri a gépét. A többség viszont általában a telefonját fogja használni, főleg rendezvényeken, ahol sorban állnak a gyerekek, hogy kifessék őket. A beállítási lehetőségek egyénenként és főleg készülékenként változnak, de ami a legtöbb telefonon megtalálható, az az autofókusz, amit az érintőképernyő megérintésével terelhetünk a helyes irányba. Irányítsd telefonod a fotózandó mintára, majd ha megvan a helyes szög, érintsd meg a rajta látott képet ott, amiről tutira éles képet szeretnél és kattints

Érdemes lehet megismételni a folyamatot, mert bár látjuk a telefonunkon az elkészült képet, az élességet nem feltétlenül. Ha van a telefonunkon fényképezési téma kínálat, érdemes kiválasztanunk a portrét,vagy a makrot, illetve a fényviszonyoknak megfelelőt.
5. Stabilitás – támassz ki!
Ha elég erős a fény, rövid záridővel dolgozik a gépünk, ezért a kezünk remegése nem lesz szembeötlő, de ha biztosra akarunk menni, érdemes minél inkább kitámasztani a készüléket. Ha kézfejünket nem is, könyökünket próbáljuk meg letámasztani, ha máshoz nem, a saját törzsünkhöz. Két kézzel fogjuk a gépet, és úgy fotózzunk. Ha nem használunk vakut, és nem tűz a Nap, akkor mindenképpen fontos a kitámasztás. Esetleg 2 másodperces időzítőt is tehetünk a gépünkre, hogy a gomb megnyomása által keltett rázkódás/elmozdulás ne rontson a képen.

+1. Nagy felbontás – hogy nyomtathasd is
Ha sokat fotózunk, érdemes beruházni egy nagyobb memória kártyára a telefonba, mert a kép minőségének javulásával nő a tárhely igénye is. Márpedig érdemes a készülékünktől telhető legjobb minőségben készíteni a képeket, hogy az ne csak a kijelzőn mutasson, hanem nyomtatott formában is, nagyobb képként. Ezt pedig a felbontás határozza meg. Tegyük tehát a legnagyobbra – ezt a fényképező beállításaiban állíthatod be a kép készítése előtt.

Ha mindezekre sikerül figyelnünk, és viszonylag jó fényképező van a (telefonunkba építve) a kezünkben, akkor már semmi sem tarthat vissza minket a portfólió készítéstől. Jó fotózást mindenkinek!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.