Idén bevállaltam jópár céges arcfestést Mikulás partykon, hisz imádom – nemcsak az arcfestést, hanem időt tölteni gyerkőcökkel. Biztos te is ismered ezt az érzést: ha csak nézzük őket játék közben, már az is örömmel tölt el. Mivel volt időnként üresjárat is az arcfestés közepette, nézelődésre-feltöltődésre is volt bőven lehetőségem.
Novemberben a CsillámVilág meghívást kapott a Tűzoltó utcai kórházból, hogy vegyünk részt a Mikulásünnepségükön. Örömmel mondtunk rá igent. Ha szeretnél részt venni jótékony arcfestéseken, ezt az írást érdemes lesz elolvasnod.
Normális esetben a Mikulás tűzoltókocsi emelőjén érkezik ebbe a kórházba, és a gyerekek csillogó szemekkel nézik, ahogy beemelik őt a tűzoltók az emeleti ablakon keresztül. Mivel most ideiglenesen egy új épületbe költözött a kórház, itt nem tudták ezt az extrém belépőt megoldani.
Viszont két turnusban érkezett a Mikulás, hogy mindenkihez eljuthasson, mindkét alkalommal a tűzoltó bácsik és nénik kíséretében.
Ez alkalommal nem volt üresjárat számunkra. Rengeteg gyermekre készíthettünk csillámtetoválást és arcfestést. Mivel a program nyitott volt ambuláns és bent lakó beteg gyerekek számára, köztük pedig voltak igen súlyos betegek is, nagyon figyeltünk arra, hogy minden eszközünket rendszeresen fertőtlenítsük. Megható volt látni csöndes-beszédes tekintetüket… szeretet és bölcsesség csillogott szemeikben.
Néhány fotó azért készült, ezek közül mutatok meg párat.
Nagyon örülünk, hogy részesei lehettünk a csapatnak bohóccal, Mikulással, tűzoltókkal együtt, akik a Tűzoltó utcai gyermekkórház ideiglenes lakóinak csalhattak mosolyt az arcukra.
Ne feledd, ha a CsillámVilág webáruzázából vásárolsz, biztonságos, magas minőségű arcfestéket és hozzávalókat szerezhetsz be, ráadásul támogatod a céget abban, hogy még több jótékony eseményen vehessen részt.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.