
A következő néhány képen keresztül igyekszem bemutatni hogyan értem el, és hogy alkothatjátok újra, ezt a jeges-kékes arcfestést. Ha nem tél lenne, kis jóindulattal még sellő is lehetne. De tél van, úgyhogy jégkirálynő, vagy ahogy én hívom: Fagyos Arisztokrata.
Első lépés

Ha sötétebb tónusú bőrrel dolgozunk, egy-két árnyalattal lehet világosabb az alapunk, de lehet akár konkrétan fehér, vagy halványkék is. Én maradtam egy picit emberszínű.
Második lépés

Ezesetben a Superstar Gyöngyház Benzinkék festékét használtam, egy hegyes hatos ecsettel. Követhetjük a természetes vonalát is a szemöldöknek, főleg, ha van.
Harmadik lépés

Ugyanazt a Superstar festéket használtam, csak több vízzel, halványabban. Az Y formának a lába lenyúlik az orrnyeregre, felfelé pedig egész a hajtövekig felvihetjük. Szivaccsal és egy nagyon kevés Mehron Világoskékkel fakul az arcszínbe a minta, majd az időközben szinte megszáradó ecsettel apró foltokat viszünk fel az Y két ága közé. Törekedjünk a szimmetriára.
Negyedik lépés

Szivaccsal felvisszük a járomcsont alá a világoskéket, majd a folt közepére a sötétebb árnyalatot. Ezt érdemes matt festékekkel csinálni, de semmi sem kötelező.
Ötödik lépés

Hatodik lépés
Mintha csak sminkelnénk, arcfestékkel megfestjük a szemünk sötét kontúrját. Én továbbra is a Superstar Gyöngyház Benzinkékkel dolgoztam, de variálhatjuk is a színeket. Alul határozott vonalat húzunk, a smink tetejét elmaszatoljuk, hogy elmosódott, átmenetes hatást kapjunk.

A szemhéj mozgó részét, amit a sötét színünkkel kihagytunk, belül fehérrel, kifelé haladva pedig világos kékkel megfestjük. Ehhez egy egészen kicsi szivacs a legjobb, főleg a két szín összemosásához. Emellett Eulenspiegel Starlight Azúrkék selyemport is használtam, ami az éles képeken ugyan nem, de mozgásban és személyesen nagyon szépen ragyog. Szempilláktól a szemöldökig felkerült.
Hetedik lépés

Superstar Ziva kékkel meghúztam még egy -két vonalat ahol hiányt éreztem, például a homlokra, a szem alá kifelé és befelé, aztán vékony, egyes hegyes ecsettel kihúztam a szemet feketével, valamint a szájat is megfestettem. Előbb a keretet a sötétebb kékkel, majd kitöltöttem a belsejét fehérrel, és összemostam a két szín határát.
Nyolcadik lépés:

Elővesszük a legvékonyabb hegyes ecsetünket, és indákat festünk, fehérrel. A DiamondFX fehér festékét használtam. Míg a homlokon főleg középen igyekeztem szimmetriára törekedni, a halántékon és a szemek körül meg sem kíséreltem. A Homlokra festhetünk hópelyhet, vagy bármilyen konkrét mintát is. Az indákat lehetőleg egy vonással húzzuk meg, és ne felejtsük el kontúrozni a kék illetve fekete vonalainkat a szem körül.

Személy szerint szeretem az erősebb fehér és halványabb „kopottabb” vonalak válatkozását, de ha nem ez a cél, akkor ügyeljünk a megfelelő víz-festék arányra az ecsetben.
Kilencedik lépés

A Mehron Mixing liquidje tökéletesen megfelel a csillámpor rögzítésére, de ne feledjük, hogy vízbázisú, így ha nagy felületre akarjuk felvinni akkor kerüljük a szivaccsal történő felvitelt, mert leszedjük az arcfestéket. Itt csak néhány pöttyöt tettem a homlokdísz közepére, illetve az orrnyergen a szemmagasságig, illetve a szemzugba a két fehér vonal közé, és a száj közepére pár szemcsét. A homlokra és az orra használhatunk ehelyett strasszköveket is. A Csillámvilág Gyémánt nevű csillámporát használtam, ami nem olyan szürke, és árnyékszerű ha épp nem kap nagy fényt akkor sem, mint a hagyományos ezüst.
Tizedik, bónusz lépés

Ha van kedvünk tehetünk fel műszempillát, azt is fehérre festhetjük, vagy kékre.
Az általam használt festékeket, szivacsokat és ecseteket, csillám és selyemporokat mind megtaláljátok a Csillámvilág oldalán.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.