A Diamond FX festékek sok típusa eddig is kapható volt a CsillámVilág-nál, és most ismét rengeteg típus van készleten belőle!
A Diamond FX magyarországi bevezetése elsöprő siker volt 2014-ben. Hogy miért?
Talán mert akik olvasnak külföldi bejegyzéseket, már sokszor találkozhattak a pozitív visszajelzésekkel, így bizalommal voltak iránta.
Talán mert aki óvatosságból csak egy színt vásárolt belőle a hazai megjelenésekor, hogy kipróbálja, az egyszerűen „rákapott” erre a márkára. Mert látta, hogy olyasmit tud, amit sok egyéb testfesték nem.
Beszélgetések során, ha tanácsot kérnek tőlem, ezt a márkát ajánlom a rengeteg arcfesték közül legszívesebben. (A Mehron Paradise festékek mellett. 🙂 ) Nem, nem üzleti céllal, hisz nagyon „olcsó” ez a kitűnő festék a többihez képest.
Akkor miért ajánlom mégis? Mert a legfontosabb számomra az, hogy pozitív irányban változzanak a hazai arcfestők. Hogy javuljon a munkájuk minősége, ügyesebben érvényesüljenek konkurenseik között, és pozitívan változzon a szakma megítélése az arcfestést igénybe vevő kuncsaftok által. A siker egyik tényezője pedig kétségtelenül az alkotáshoz felhasznált festékek alapanyaga.
10 érv a Diamond FX arcfestékek mellett
1. Magas pigmentáltság, intenzív színek, a wow-reakció garantált a tükörbe nézés pillanatában.
2. Könnyű felvinni a bőrre: ecsettel jó sok vizet adj hozzá, szivaccsal keveset.
3. Nem hagy nyomot a bőrön vízzel való eltávolítás után – könnyebben eltávolítható, mint néhány egyéb testfesték.
4. Száradás után (kb. fél – 1 perc) nem kenődik el.
5. Megfelel a szigorú 2009/48/EC törvénynek, biztonságos, bőrbarát összetevőket tartalmaz.
6. Nem tartalmaz illatanyagot, így még kisebb az esély arra, hogy allergiát válthatna ki.
7. Teljes fedőképesség – a festékszínek akár egymásra is festhetők száradás után.
8. Jól keverhető egyéb vízbázisú, más márkás arc- és testfestékkel.
9. Széles választékban elérhető: alap színek, gyöngyház színek, UV színek, csíkos festékek, paletták…
10. Összehasonlítva más márkákkal, messze a legjobb ár-érték arányban kapható Magyarországon is.
Számtalan hazai és külföldi testfestő versenyeken megfordultam már. Ezeken a versenyeken szemet gyönyörködtető munkák születnek. Mindig végignézem, hogy milyen festékeket használnak azok a versenyzők, akik több óráig tartó festési folyamatra vállalkoznak – ahol nagyon fontos, hogy a festék színe órák múlva is intenzív legyen, és ne folyjon meg egy kis melegtől, vagy ne kenődjön el a modell mozgásától.
Szinte kivétel nélkül megtalálható volt minden testfestő asztalán ez a márka. Legutóbb például a Beauty Forum versenyén néztem körül, és ott is sok versenyző asztalán volt a Diamond FX festékből. Több olyan is volt, aki kizárólag ezt a márkát használta.
Szeretek olyan festékeket ajánlani, amelyek megkönnyítik az arcfestő vagy testfestő munkáját – a tanfolyamaimon is. De örülök, ha egy arcfestő saját maga is kipróbál többféle terméket, hogy összehasonlítás után maga győződjön meg a szembetűnő különbségről.
Vélemények a Diamond FX arcfestékről
Lázár Attila (Meseland Gyermekvilág) mondta: „Kiváló pigmentáció, szép tiszta alapozó és kontúrhatás. Színe nem halványul el. Jól keverhető. Keverésnél a hengert nem színezi át, csak annyi anyagot színez át, amennyivel elkeverjük. Így mindig tudunk tiszta fehéret kivenni körültekintő szivacs/esetkezelés mellett. Kiváló ár/érték/mennyiség.” 2014. szeptember
Tranger Zsuzsa (Kinderschminken und Body Painting) mondta: „Szinte minden rendezvényemen használom, mióta megvan 🙂 Imádom 🙂 ” 2014. június
Nézz meg néhány termékfotót a Diamond FX festékekről. A képek kattintással nagyíthatók.
Magyarországon itt tudod őket beszerezni, a budapesti ügyfélszolgálaton pedig akár azonnal megvásárolni.
Ez is érdekelhet.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.