
Claire karrierjét kozmetikusként kezdte, mielőtt 2002-ben belekezdett az arcfestésbe, mert a hagyományos sminkelést fullasztónak találta, és valami nagyobb és őrültebb dolgot akart létrehozni. 1999-ben, Julie egy arcfestő mellett ült egy szakmai vásáron. Ott és akkor szeretett bele „az élő vászonra való festésbe”. Jó barátok lettek, évekig festettek együtt, és gyorsfestési rekordjukkal még a Guinness rekordok könyvébe is bekerültek.
„Szerettünk volna valamilyen rendszeres olvasnivalót, ami inspirál bennünket. Annak ellenére, hogy nem tudtunk semmit az újságkiadásról, úgy döntöttünk, indítunk egy magazint!”
Ma az Illusion Magazine egy világhíres test- és arcfestő folyóirat.
Kriszti: Mikor és hogyan indult el az Illusion magazin?
Julie Oliver: A kilencedik évünket ünnepeljük – 2006 májusában kezdtük.
Úgy kezdtük az Illusion Magazine-t, hogy nem volt egy magazin sem a világon ebben a témában. Szerettünk volna lehetőséget adni arra, hogy a művészek megmutassák munkáikat, és hogy tanuljunk egymástól.
Elindítottuk tehát az Ilusion Magazint. Nem gondoltuk volna, hogy lesz második szám, így az első számon nem szerepelt ez: „I. szám”, hanem csak ez: „Premier Issue (Bemutatkozó szám)”.
A fogadtatás robbanásszerű volt – mindenki azt mondta, hogy legyen több kiadás. Én éppen szabadságon voltam, és Claire felhívott telefonon. Mondta, hogy vissza kell jönnöm, mert őrület lett az egészből 🙂 . Tehát a második szám kérésre született meg. Az embereknek tetszett a magazin és még többet akartak.
Claire Pick: Abban az időben arcfestőként dolgoztunk. Nem tudtunk semmit az újságkiadásról. Csak szerettünk volna egy újságot, hogy mindenki megismerhesse az arcfestést. Ennyi volt az ötlet – csinálni egy újságot. Aztán hirtelen létre kellett hoznunk egy céget is emiatt 🙂
J.O.: A családjaink nélkül az Illusion sosem születhetett volna meg. Még emlékszem azokra a hosszú éjszakákra, mikor a számítógépeinken aludtunk el. A család annyira támogató volt; és most is azok. Nekik is elismerés, hogy az Illusion mára ennyire sikeres.
C.P.: Kisgyerekeink voltak akkoriban. Az enyémek különösen kicsik voltak, így sok segítségre szorultam a családtól… vigyázni a gyerekekre, amíg dolgozom, stb.
Kriszti: Hogy indult növekedésnek az Illusion csapata?
C.P.: A csapat még ma is nagyon kicsi. Julie és én vezetjük a vállalkozást. Van egy helyettes szerkesztőnk, szabadúszó íróink, egy grafikusunk és egy korrektorunk.
J.O.: Elképesztő csapatunk van. Az évi 3 számról 4-re váltottunk, úgyhogy több írót szerződtettünk. Nemrégiben alkalmaztunk egy másik írót, Sophia Leadill Taylort, aki művész is egyben. A többi írónk újságíró. Üdítő látni, ahogy egy új író – aki egyben művész is – más perspektívából mutatja be a dolgokat.
Kriszti: Ajánlanátok az Illusion Magazine-t kezdő arcfestőknek?
C.P.: Hogyne. Az egyik fő célunk az Illusion-nal az volt, hogy ne csak az elit festőknek szóljon, és ne csak elit festők műveit tartalmazza.
Az arcfestés minden szintjét lefedjük. A magazinban bemutatjuk kezdő festők munkáit, van rengeteg különböző nehézségű lépésről-lépésre mintánk, valamint bemutatjuk a legnépszerűbb arcfestés mintákat is.
J.O.: Gyakran bátorítjuk a kezdőket, hogy küldjék el munkájukat a magazinban levő arcfestés galériákba. Ide bárkitől elfogadunk alkotást, függetlenül attól, hogy valaki csak most kezdte, vagy már előrébb tart. A galéria mindenki előtt nyitva áll.
Mindenféle szintű munkát publikálunk. Sokan félnek beküldeni munkáikat, amikor pedig megírjuk nekik email-ben, hogy a munkájuk megjelenik az újságban, nagyon meglepődnek, mert nem gondolták volna, hogy felfigyelünk rájuk. Miattuk készítjük újra és újra a magazint, mert értékeljük, amit ez számukra jelent.
C.P.: Keményen dolgozunk azért is, hogy néhány technikai cikket berakjunk minden számba. Például az aktuális számban (2014. tavasz) van egy cikk a sablonnal történő arcfestésről. Gyakran közlünk cikkeket különböző arcfestő technikákról és az ecsetkezelésről is.
A nyári számban lesz egy írás a színhasználatról és arról, hogyan lehet a színeket az arcon különböző céllal elhelyezni. Rengeteg technikai információval szolgálunk, amelyek különösen hasznosak kezdők számára.
Kriszti: Hogy változott az újság tartalma az idők folyamán?
J.O.: Aznap, mikor az Illusion megszületett, azt mondtuk, hogy egyfajta szellemiséget akarunk eljuttatni a arcfestőkhöz, testfestőkhöz, függetlenül munkájuk színvonalától. Ez a szellemiség azóta sem változott.
C.P.: A felépítés ugyanaz maradt. Minden számban nagyon jó arcfestés cikkeink vannak különböző szinten lévő művészekről. Mindig van testfestés cikk is olyan mintákkal, melyekre mindenki vágyik. Mindig van egy technikai cikkünk és vannak lépésről-lépésre mintáink.
Amikor magazint olvasunk, gyakran rögtön a kedvenc rovatunkhoz lapozunk. Ez nincs másképp az Illusion esetében sem. Ha valaki szereti a lépésről-lépésre mintákat, az tudni fogja, hogy hol találja ezt a rovatot, mert minden számban ugyanott van.
J.O.: Megkértük az embereket, hogy a Facebook oldalunkon szavazzanak kedvenc rovatukra. Mivel rengetegen választották a lépésről-lépesre rovatot, most számonként átlag 16-20 lépésről-lépesre fotósorozatot közlünk. Ez a mennyiség kitesz egy kisebb könyvet is. Ha ez az, ami népszerű az olvasóink között, akkor mi örömmel adjuk meg nekik 🙂
Kriszti: Néha nem aggódtok azon, hogy kifogytok a témákból?
J.O.: Annyi új minta, stílus, színösszeállítás születik. Annyi minden történik… a piac csak növekszik: sablonhasználat az arcfestésben, egy-mozdulat technika… ezek mind újdonságok. Pár éve még nem hallottunk róluk.
Ez annyira izgalmas! Ebben az utazásban az olvasóinkkal együtt veszünk részt. Mikor elkezdtük, úgy 10 évvel ezelőtt, a stílus nagyon más volt, mint most. Ez az, ami aktuálissá teszi az Illusion-t.
C.P.: Naponta megtölthetnénk egy magazint azokkal a szép fotókkal, melyeket emailben küldenek nekünk. Azt gondolnád, hogy már mindent láttál, erre kapsz egy csodát e-mailben. Lesz valami a következő számban… nem beszélhetek róla most. Ezeket az arcokat múlt héten kaptunk emailben, de ilyet még sosem láttunk azelőtt.
Az emberek állandóan azt kérdezik tőlünk: olyan nehéz bekerülni az Illusion-be, mit kéne tennünk? Mi meg csak annyit mondunk nekik, hogy küldjék be a fotóikat.
Kriszti: Mi az a legjobb dolog, ami az Illusion magazin elindítása óta történt veletek?
J.O.: Nekem a legjobb emlékeim az olvasói találkozókkal kapcsolatosak. Mikor azt mondják, hogy “szeretjük az Illusion-t”, számomra ez a legnagyobb eredmény.
Az újságot nem magunknak készítjük, hanem olvasóinknak. Azon a napon, amikor azt mondják, fantasztikus munkát végzünk, akkor este lefekvéskor elmondhatjuk, hogy az egy jó nap volt.
Anyaként, mikor gyerekemtől ezt hallom: “Nagyon büszke vagyok rád, csináltál egy újságot”, vagy megmutatja a barátainak, az elképesztően jó érzés.
C.P.: Csodálatos, mikor az emberek arról beszélnek, mennyire szeretik a magazint. Arra késztet minket, hogy még keményebben dolgozzunk és még több számot csináljunk.
Személyesen nekem az egyik csúcs az volt, mikor Joanne Gairrel találkoztam, aki a testfestés egyik úttörője (ő festette meg Demi Moore testét a Vanity Fair címlapján még a 80-as években), az Illusion által.
Kriszti: Segít az, ha valaki valamilyen művészeti háttérrel rendelkezik? Abból, aki jól rajzol papíron, jó arcfestő lesz?
J.O.: Nem vagyok ebben biztos, mert ezek a művészeti ágak teljesen különböznek egymástól. Én nem tudok papíron rajzolni, de egész jó arc- és testfestő vagyok. Másfelől Jinny vagy Mark Reid tényleg nagyon jól rajzolnak papíron is, de testen is.
Végső soron ez is a gyakorlásról szól. Gyakorolni és gyakorolni kell, javítani az ecsetvonásokon, a színhasználaton… A legnehezebb szerintem egyedinek lenni. Megtalálni saját stílusod nem egyszerű.
Kicsiben kell kezdeni. Csinálj egy csillagot egyedi módon, és az lesz az a különbség, amire alapozhatsz. Amint megvan ez az apró minta, ami eltér a többiekétől, még néhány változtatás és végül a saját stílusod természetesen ki fog alakulni.
Csodás dolog más művésztől inspirációt meríteni és tanulni, de a valódi elégedettség abból fakad, ha kialakítod saját mintáid és azt viszed tovább. Ha elég kitartó vagy, ezt el fogod érni.
Kriszti: Mit javasolnátok azoknak az embereknek, akik olcsó festékeket vesznek, amelyek könnyen beszerezhetőek pl. hobbiboltokban? Vagy amik Kínában készültek, de a címkén megtévesztően ez áll “EU-s termék”.
J.O.: Számunkra mindig első a biztonság. Csak olyan termékeket támogatunk, amelyek kozmetikusok által kifejlesztettek és szakmailag elfogadottak. Ezek a termékek gyakran drágábbak, de ha a megfelelően használod, csodálatos lesz az eredmény, és ez végül is behozza az árát.
C.P.: Julie-nak igaza van. Csak olyan termékeket használj, melyeket elfogad az EU vagy az FDA, mert ezek biztonságosak a bőrön.
Mivel a jobb festékkel szebb mintákat készítesz, több lesz a megrendelésed is, mert a szülők látni fogják a fantasztikus színeket, a különféle árnyalatokat, tehát több szinten is nagyon fontos a festékek minősége. De a gyerekek biztonsága az, ami elsődlegesen fontos.
Azt mondanám, ragaszkodj a jól ismert márkákhoz, és mindig megbízható viszonteladótól vásárolj.
(A magazinokat Magyarországon a CsillámVilág webáruházában lehet beszerezni.)
Ezek is érdekelhetnek.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.